Kultúrszóda

Azért, mert érdekel a színházművészet. Mert a valódi színművészek hitem szerint régi istenek szentelt papjai, és mert taszítanak a méltatlan színműipari szakmunkások. És azért is, mert a színház – értő kezekben – mágia. Továbbá - a magasröptű kultúra szüneteiben - egy s más életszilánk miatt kutyákról, lovakról, egyebekről innen-onnan, amelyek talán segítenek valakinek (bárkinek) hátrahagyni egy időre a feszültségbe zárt monotóniát.

Támogatás

Ez a gomb alakítja mesévé a támogatást. Köszönöm.

Facebook

Friss topikok

  • uZsoNNa: Szia! Az eredmenyerol is van beszamolo? Illetve, hogy vegul kellett-e a dupla spot on meg a nyakorv. (2013.08.12. 09:03) Nincskullancs
  • KultúrSzóda: @tbubrfdves: És köszönöm, hogy válaszoltál. (2013.05.30. 07:54) Momentán: MelegFRÖCCS és homofóbok
  • KultúrSzóda: Köszönöm szépen :) Nem teljesítménytúráztatás a célom, hanem kikapcsolás, továbbgondolás, mesébe r... (2013.05.14. 15:28) Tényleg Mohács kell?
  • Jazzy01: Nagyon jó ez az írás! Könnyeket fakasztott! :) Mi is nyersen etetünk és nincskullancsozunk 2 leon... (2013.04.26. 21:37) Kutya vacsorája
  • KultúrSzóda: Elnézést kérek Kovács Gábortól, amiért átkereszteltem! Biztosan azért történt, mert az járt a feje... (2013.04.26. 07:32) Hangok a gyermekekért

Címkék

Abigél (1) Abodi Nagy Blanka (1) Adorján Bálint (1) Ágoston Katalin (1) Alföldi Róbert (2) Almási Sándor (2) A bolondok grófja (1) A good day to die hard (1) A kaukázusi Krétakör (1) A Nagy Négyes (1) A teljes tizedik évad (1) Balogh Anna (1) Bárka Színház (1) Belvárosi Színház (3) Benedek Miklós (1) Béres Ilona (1) Black Comedy (1) Blaskó Péter (1) Bódi Barbara (2) Bódy Gergő (4) Boldoghy Borbála (2) Bolha a fülbe (1) Boncsér Gergely (2) Borbás Gabi (1) Borbély Krisztina (1) Boros Zoltán (1) Bot Gábor (1) Bruce Willis (1) Cane Corso (4) Centrál Színház (1) Cigányszerelem (1) Csányi Sándor (1) Csuha Lajos (1) Csuja Imre (1) Debreczeny Csaba (1) Dévai Balázs (1) Die Hard 5 (1) Dolhai Attila (3) Dózsa László (1) Dózsa Zoltán (1) Dunai Tamás (1) Egyházi Géza (3) Éless-Szín (1) Elisabeth (1) Equus (2) Eszenyi Enikő (1) F. Várkonyi Zsuzsa (1) Faragó András (3) Fazekas Andrea (1) Fazekas Zsuzsa (1) Fegya (2) Feketeszárú cseresznye (1) Fesztbaum Béla (1) Fischl Mónika (1) Formán Bálint (1) Frankó Tünde (1) Fröccs (1) Fullajtár Andrea (1) Für Anikó (1) Gados Béla (1) Gazsó György (1) Gergely Róbert (1) Gömöri András Máté (1) Göttinger Pál (1) Gregor Bernadett (2) Gyógyír északi szélre (1) György-Rózsa Sándor (1) Gyuriska János (1) Harsányi Bence (5) Helyey László (1) Horváth Lili (1) Hunyadkürti György (1) Huszti Péter (1) I. Ferenc pápa (1) Ifj. Farkas Sándor (1) Ifj. Jászai László (1) Impro (1) Impróreggeli (1) Improvizációs színház (1) Jantyik Csaba (1) Janza Kata (3) Játékkiállítás (1) Játékország (1) Jávori Ferenc (1) Jóembert keresünk (1) Jótékonysági koncert (1) Jövőre Veled Itt (1) József Attila Színház (1) Kálid Artúr (1) Kardos Róbert (1) Karinthy Színház (1) Katasztrófahelyzet (1) Kautzky Armand (2) Kékkovács Mara (2) Kerekes József (1) Kerényi Miklós Máté (3) Keresztes Ildikó (1) Kiskovács Attila (4) Kiss Ramóna (1) Klem Viktor (1) Kocsis Dénes (1) Költözünk! (1) Koncz Gábor (2) konklávé (1) Kőszegi Ákos (1) Kovács Adrián (1) Kovács Gábor (1) Kovács Lajos (1) Kovács Patrícia (3) Kováts Adél (1) Közlekedési Múzeum (1) Kramer kontra Kramer (1) Kristóf István (1) Kulka János (1) KultúrSzóda (1) Kurkó József (1) Kútvölgyi Erzsébet (1) Lakatos Mihály (1) Lehoczky Zsuzsa (2) Lengyel Ferenc (1) Lengyel Tamás (1) Liptai Claudia (1) Lukács Sándor (1) Lux Ádám (1) Mácsai Pál (1) Madár Veronika (1) Mahó Andrea (1) Március 15. (1) Márkó Eszter (1) Márton András (1) Máthé Zsolt (1) Menyasszonytánc (1) Mészáros Máté (1) Mészáros Sára (1) Mészáros Tibor (1) Mihálka Gyuri (1) Mikó István (1) Miller Zoltán (1) Mindszenty (1) Molnár Áron (1) Molnár Levente (5) Molnár Piroska (1) Momentán Társulat (6) Musical Plusz (1) Nádasi Veronika (2) Nagy-Kálózy Eszter (1) Nagy Ervin (1) Nagy Levente (1) Nagy Zoltán (1) Nemcsák Károly (2) Nemes Takách Kata (4) Nemes Wanda (1) Németh Kristóf (1) Nincskullancs csepp (1) Nulladik Óra (2) Nyertes Zsuzsa (1) Nyírő Bea (1) Operett (1) Operettszínház (5) Ördögölő Józsiás (1) Orlai Produkció (2) Őze Áron (1) pápa (1) pápaválasztás (1) Papp János (1) Parti Nóra (1) Patonai Zsolt (2) Peller Anna (1) Petrik Andrea (1) Pikali Gerda (1) Pirgel Dávid (2) Pirisi László (2) Plaszkó Éva (1) Pogány Judit (1) Radnóti Színház (1) Raktárszínház (2) Rárósi Anita (1) Rátóti Zoltán (1) Rékasi Károly (1) RögvEst (1) Sári Évi (1) Sárközi-Nagy Ilona (1) Schmied Zoltán (1) Schneider Zoltán (1) Siménfalvy Ágota (2) Simon Kornél (1) sitcom (1) Sövegjártó Áron (1) Spinoza Ház (1) Szabó Emília (1) Szabó Máté (1) Szabó P. Szilveszter (4) Szabó Sipos Barnabás (1) Szabó Zsuzsa (1) Szacsvay László (1) Szamosi Donáth (2) Szandtner Anna (1) Szarvas Attila (1) Szávai Viktória (1) Szemenyei János (1) Szendy Szilvi (2) Szerényi László (1) Szeretlek Faust (1) Szervét Tibor (1) Szimpla Kert (1) Szimpla Piac (1) színház (1) Színház reggel (1) Szolnoki Zsolt (1) Szomor György (1) Szorcsik Kriszta (1) Tamási Áron (1) Telekes Péter (1) Thália Színház (4) Tolcsvay László (1) Tordai Teri (1) Törőcsik Mari (1) Tóth Barnabás (1) Tóth Roland (1) Tóth Tamás (1) Újszínház (3) Uránia (1) Vágó Zsuzsi (1) Vaknyugat (1) Várady Zsuzsi (5) Vári-Kovács Péter (1) Vári Éva (2) Vass György (1) Verebes István (1) Vida Gábor (2) Vígszínház (1) Viselkedés a színházban (1) Vörös Edit (1) www.kulturszoda.hu (1) YAMATO (1) Címkefelhő

2013.04.04. 12:14 KultúrSzóda

Belvárosi: Mi a baj az északi széllel?

Helyszín: Belvárosi Színház
Időpont: 2013. április 3., 20 óra
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
Szereplők: Fullajtár Andrea, Őze Áron

Programcímke: „Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki.”

Meredek, de túlélhető. Felhőtlen nevetések és hideg víz gazdagon. Szívből ajánlom mindenkinek, aki lelki síkon nem kifejezetten gyáva.

_____________________________

gyogyir_3_150.jpg

A Véletlen – aki szerintem nincs is – és Férj – aki viszont van – fondorlatos szeszélye következtében ismét kétszereplős előadásba merülhetek. A korábban már említett nincsfüggöny ismét segít még világosban, kezdés előtt ízlelgetni a hangulatot. A színpadkép nem akar bonyolultsági nagydíjat nyerni, ennek örvendek, egyrészt mert általában nem szeretem, ha megatonnákban mérjük a vizuális ingereket, másrészt mert ez az egyszerűség ígéretszámba megy: nem fog érdekelni a díszlet, izgalmas lesz a kibomló előadás. Hát akkor: uccu neki, ereszd el!

A kevés szereplővel dolgozó daraboknál számomra különösen fontos, hogy legyen valami plusz töltet, ami végig figyelemcsapdaként működik, és ugyanilyen lényeges a színművészek közötti vibrálás (testbeszéd, kommunikáció, mozdulattal elmesélhető történetek, stb.). Ebben az esetben azonban pontosan a pikantéria nullázz le szinte minden szokványos eszközt: az este folyamán ugyanis a két szereplő egyetlen szót nem vált egymással, egyetlen árva alkalommal sem néznek egymás szemébe. Nincsenek érintések, nincsenek két ember közt remegő beszédes csendek, semmi ilyesmi. Minden helyett egy átlelkesített e-mail-váltás van, egyedül Fullajtár Andrea és Őze Áron játékától függ, mennyire válik az élmény életszerűvé (azzá válik) és felkavaróvá (azzá is válik). Fizikailag néha csupán centiméterekre vannak egymástól, mégis tökéletes a város két különböző pontján lévő szoba távolságának, elkülönültségének illúziója. Nem is kell hozzá díszlet-fal, vagy különösebb jelzés. Az érzetet a hipnotikus erővel bíró színészi játék teremti meg és tartja fenn végig. Tökéletesen hiteles a XXI. század embere számára oly ismerős takartság megjelenítése.

Napjainkban teljesen elfogadott és természetes, hogy arctalan emberekkel levelezünk, így folyékonyan értjük és követjük az eseményeket. Az eper a dologban az, ahogy a két ember hazudásmentes, különzárt világa megjelenik a néző előtt: az e-mailben folytatott „párbeszédekben” sokkal élesebben látszó és sokszor keményebb és csupaszabb játszmázások lépőkövein haladva ráismerhetünk saját életünk hasonlóságaira. Közben persze érzelmileg már nem tudunk függetlenek maradni. A színészi játék mesterszintű, elejétől a végéig bámulatos a természetesség... a figurákat nem eljátsszák, hanem megélik, belső felépítettségből, élettapasztalatból (vagy végül is mindegy is, miből) táplálkozva. A színház hálátlan oldala, hogy a tehetség csak akkor feltűnő, ha hiányzik. Ezen az estén mindent áthat, de éppen ezzel annyira el is varázsol, hogy csak tizenöt órával később kezdem ilyen szintre boncolni az élményt.

Banális tévedéssel kezdődik a történet: néhány e-mail figyelmetlenség, elgépelés (és a Véletlen, aki ugye nincs) következtében eltéved. És mint később kiderül: nem csupán eltéved, hanem történetesen rossz időben téved rossz helyre, sorsdöntő pillanatban spamként érkezve egy válsághelyzet hegyibe; érthetetlen és nehezen magyarázható indulatot kelt a fogadó félben. Az első pár e-mail között hetek telnek el, később egyre sűrűsödnek a levelek, mert mindig van egy mondat, egy szó, ami megszúrja a monitor mögött rejtőző idegent, akinek válaszolnia vagy kérdeznie kell.

Eleinte játék. Eleinte próbálgatás, találgatás, vicces évődés… eleinte semmi. Később lépésről lépésre, fokozatosan sűrűséggel és tömeggel telik meg a súlytalanság, felfedeződik az idegenségnek és a rejtettségnek az ajándéka. Kikandikál a látszat mögül egy-egy oda nem illő reakció, szépen levezetve a sajátságos helyzetből. Mert általában könnyebb felelni egy kérdésre, ha meggondolhatjuk a választ, ha nem látjuk a kérdező szemét. Kénytelenek vagyunk világosan fogalmazni, ha a másik fél nem látja arcjátékunkat. De az álca olykor ránk kövül. Találóan írja a színlap, hogy „emberi útvesztő”. Kicsit még mindig nem találtam ki belőle.

Ugyanaz a történet az egyik ember számára írásterápia: segít a magáratalálásban, míg a másiknak megmutatja élete kilátástalanságát, megalkuvásait, szánalomra épülő kegyes (valójában minden szereplővel szemben a lehető legkegyetlenebb) hazugságait.

Északi szélre talán gyógyír a darab, egyebekben azonban kemény és indulatokat keltő. Kíméletlenül elénk vetíti, hogyan hazudunk inkább magunknak, amikor a másiknak nem tudunk, mert nem fűződik hozzá érdekünk. Vagy azt, ahogy egy idegen fontossá válhat, mert önmagunk rejtett mélységeire találhatunk általa. Torzításmentes tükörben tisztábban látjuk magunkat. Az érdekes idegennel folytatott levelezés kiváló lehetőség: nem fűződik érdeke az alakoskodáshoz. A fegyver azonban ezúttal is kétélű. A bizalmas baráttá váló hűvös ismeretlen felszínre hoz régen eltemetett, vagy meg sem talált értékeket és tulajdonságokat. De mihez kezdhetünk új kincseinkkel, ha az életünk szabta keretek változatlanok – és úgy gondoljuk: változ(tat)hatatlanok? Ha belső világunk történetesen a fenekét fordítja az ég felé, de lakásunk, életünk, társaink ettől még ugyanazok. Mihez kezd az ember, ha egy virtuális idegen, akitől emberi hangot és figyelmet kap, kirántja a szőnyeget életének nagy gonddal és hatalmas türelemmel építgetett-csinosított kártyavára alól? Hol húzódnak az új határok? Mennyi fontosságot követelhet magának valaki egy ismeretlen életében… mennyire valósak az ilyen kapcsolatból ébredő érzelmek, és mennyire bizonyulnak saját vágyunk vetítéseinek?

Természetesen a német problémamegoldásban az „Emmi” és a „Leo” halmazoknak nincsen – nem lehet – metszetük. A „kapcsolat” azért jut holtpontra, mert egyszerre túl sok és túl kevés. Belopakodik a hétköznapokba, kitör a virtuális létezés nagyon is valóságos keretei közül és átoson a valóságba. Ez pedig túl veszélyes. Vibrál a levegőben, hogy valaminek történnie kell. Az ügyesen húzott-fokozott feszültségbe toccsan bele egy inkorrekt, szánalmas (de új információkat hordozó) esemény, aminek hatására valamerre el kell billenjen a mérleg nyelve.

A befejezés több oldalról magyarázható, színpadi szempontból jobb nem is lehet. Csak éppen számomra egész egyszerűen nem megfelelő, ezért aztán magamban – a saját erkölcsi és etikai értékeim mentén – megváltoztatom, és megnézem a szereplőket pár év múlva. Férjnek tetszik a konfliktus, ahogy van, ő megérti a mesterien jellemrajzolt szereplőket. Jót vitatkozunk (még éjjel, a koránkelés ellenére), mindketten betonbiztosan érvelünk (de nem fair, mert ő logikát is tanult meg retorikát is, pedig én érzem, hogy nekem van igazam…). Indulatok, érzelmek kavarognak, új és új gondolatok ébrednek. Feltételezem, Herr Glattauer elégedetten biccentene, ha látna minket.

 

(A kép forrása: www.belvarosiszinhaz.hu)

Ha rápendültél a blogra, figyelheted a Facebookon is:

Szólj hozzá!

Címkék: Fullajtár Andrea Belvárosi Színház Gyógyír északi szélre Őze Áron


A bejegyzés trackback címe:

https://kulturszoda.blog.hu/api/trackback/id/tr795194638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.