Kultúrszóda

Azért, mert érdekel a színházművészet. Mert a valódi színművészek hitem szerint régi istenek szentelt papjai, és mert taszítanak a méltatlan színműipari szakmunkások. És azért is, mert a színház – értő kezekben – mágia. Továbbá - a magasröptű kultúra szüneteiben - egy s más életszilánk miatt kutyákról, lovakról, egyebekről innen-onnan, amelyek talán segítenek valakinek (bárkinek) hátrahagyni egy időre a feszültségbe zárt monotóniát.

Támogatás

Ez a gomb alakítja mesévé a támogatást. Köszönöm.

Facebook

Friss topikok

  • uZsoNNa: Szia! Az eredmenyerol is van beszamolo? Illetve, hogy vegul kellett-e a dupla spot on meg a nyakorv. (2013.08.12. 09:03) Nincskullancs
  • KultúrSzóda: @tbubrfdves: És köszönöm, hogy válaszoltál. (2013.05.30. 07:54) Momentán: MelegFRÖCCS és homofóbok
  • KultúrSzóda: Köszönöm szépen :) Nem teljesítménytúráztatás a célom, hanem kikapcsolás, továbbgondolás, mesébe r... (2013.05.14. 15:28) Tényleg Mohács kell?
  • Jazzy01: Nagyon jó ez az írás! Könnyeket fakasztott! :) Mi is nyersen etetünk és nincskullancsozunk 2 leon... (2013.04.26. 21:37) Kutya vacsorája
  • KultúrSzóda: Elnézést kérek Kovács Gábortól, amiért átkereszteltem! Biztosan azért történt, mert az járt a feje... (2013.04.26. 07:32) Hangok a gyermekekért

Címkék

Abigél (1) Abodi Nagy Blanka (1) Adorján Bálint (1) Ágoston Katalin (1) Alföldi Róbert (2) Almási Sándor (2) A bolondok grófja (1) A good day to die hard (1) A kaukázusi Krétakör (1) A Nagy Négyes (1) A teljes tizedik évad (1) Balogh Anna (1) Bárka Színház (1) Belvárosi Színház (3) Benedek Miklós (1) Béres Ilona (1) Black Comedy (1) Blaskó Péter (1) Bódi Barbara (2) Bódy Gergő (4) Boldoghy Borbála (2) Bolha a fülbe (1) Boncsér Gergely (2) Borbás Gabi (1) Borbély Krisztina (1) Boros Zoltán (1) Bot Gábor (1) Bruce Willis (1) Cane Corso (4) Centrál Színház (1) Cigányszerelem (1) Csányi Sándor (1) Csuha Lajos (1) Csuja Imre (1) Debreczeny Csaba (1) Dévai Balázs (1) Die Hard 5 (1) Dolhai Attila (3) Dózsa László (1) Dózsa Zoltán (1) Dunai Tamás (1) Egyházi Géza (3) Éless-Szín (1) Elisabeth (1) Equus (2) Eszenyi Enikő (1) F. Várkonyi Zsuzsa (1) Faragó András (3) Fazekas Andrea (1) Fazekas Zsuzsa (1) Fegya (2) Feketeszárú cseresznye (1) Fesztbaum Béla (1) Fischl Mónika (1) Formán Bálint (1) Frankó Tünde (1) Fröccs (1) Fullajtár Andrea (1) Für Anikó (1) Gados Béla (1) Gazsó György (1) Gergely Róbert (1) Gömöri András Máté (1) Göttinger Pál (1) Gregor Bernadett (2) Gyógyír északi szélre (1) György-Rózsa Sándor (1) Gyuriska János (1) Harsányi Bence (5) Helyey László (1) Horváth Lili (1) Hunyadkürti György (1) Huszti Péter (1) I. Ferenc pápa (1) Ifj. Farkas Sándor (1) Ifj. Jászai László (1) Impro (1) Impróreggeli (1) Improvizációs színház (1) Jantyik Csaba (1) Janza Kata (3) Játékkiállítás (1) Játékország (1) Jávori Ferenc (1) Jóembert keresünk (1) Jótékonysági koncert (1) Jövőre Veled Itt (1) József Attila Színház (1) Kálid Artúr (1) Kardos Róbert (1) Karinthy Színház (1) Katasztrófahelyzet (1) Kautzky Armand (2) Kékkovács Mara (2) Kerekes József (1) Kerényi Miklós Máté (3) Keresztes Ildikó (1) Kiskovács Attila (4) Kiss Ramóna (1) Klem Viktor (1) Kocsis Dénes (1) Költözünk! (1) Koncz Gábor (2) konklávé (1) Kőszegi Ákos (1) Kovács Adrián (1) Kovács Gábor (1) Kovács Lajos (1) Kovács Patrícia (3) Kováts Adél (1) Közlekedési Múzeum (1) Kramer kontra Kramer (1) Kristóf István (1) Kulka János (1) KultúrSzóda (1) Kurkó József (1) Kútvölgyi Erzsébet (1) Lakatos Mihály (1) Lehoczky Zsuzsa (2) Lengyel Ferenc (1) Lengyel Tamás (1) Liptai Claudia (1) Lukács Sándor (1) Lux Ádám (1) Mácsai Pál (1) Madár Veronika (1) Mahó Andrea (1) Március 15. (1) Márkó Eszter (1) Márton András (1) Máthé Zsolt (1) Menyasszonytánc (1) Mészáros Máté (1) Mészáros Sára (1) Mészáros Tibor (1) Mihálka Gyuri (1) Mikó István (1) Miller Zoltán (1) Mindszenty (1) Molnár Áron (1) Molnár Levente (5) Molnár Piroska (1) Momentán Társulat (6) Musical Plusz (1) Nádasi Veronika (2) Nagy-Kálózy Eszter (1) Nagy Ervin (1) Nagy Levente (1) Nagy Zoltán (1) Nemcsák Károly (2) Nemes Takách Kata (4) Nemes Wanda (1) Németh Kristóf (1) Nincskullancs csepp (1) Nulladik Óra (2) Nyertes Zsuzsa (1) Nyírő Bea (1) Operett (1) Operettszínház (5) Ördögölő Józsiás (1) Orlai Produkció (2) Őze Áron (1) pápa (1) pápaválasztás (1) Papp János (1) Parti Nóra (1) Patonai Zsolt (2) Peller Anna (1) Petrik Andrea (1) Pikali Gerda (1) Pirgel Dávid (2) Pirisi László (2) Plaszkó Éva (1) Pogány Judit (1) Radnóti Színház (1) Raktárszínház (2) Rárósi Anita (1) Rátóti Zoltán (1) Rékasi Károly (1) RögvEst (1) Sári Évi (1) Sárközi-Nagy Ilona (1) Schmied Zoltán (1) Schneider Zoltán (1) Siménfalvy Ágota (2) Simon Kornél (1) sitcom (1) Sövegjártó Áron (1) Spinoza Ház (1) Szabó Emília (1) Szabó Máté (1) Szabó P. Szilveszter (4) Szabó Sipos Barnabás (1) Szabó Zsuzsa (1) Szacsvay László (1) Szamosi Donáth (2) Szandtner Anna (1) Szarvas Attila (1) Szávai Viktória (1) Szemenyei János (1) Szendy Szilvi (2) Szerényi László (1) Szeretlek Faust (1) Szervét Tibor (1) Szimpla Kert (1) Szimpla Piac (1) színház (1) Színház reggel (1) Szolnoki Zsolt (1) Szomor György (1) Szorcsik Kriszta (1) Tamási Áron (1) Telekes Péter (1) Thália Színház (4) Tolcsvay László (1) Tordai Teri (1) Törőcsik Mari (1) Tóth Barnabás (1) Tóth Roland (1) Tóth Tamás (1) Újszínház (3) Uránia (1) Vágó Zsuzsi (1) Vaknyugat (1) Várady Zsuzsi (5) Vári-Kovács Péter (1) Vári Éva (2) Vass György (1) Verebes István (1) Vida Gábor (2) Vígszínház (1) Viselkedés a színházban (1) Vörös Edit (1) www.kulturszoda.hu (1) YAMATO (1) Címkefelhő

2013.03.15. 12:15 KultúrSzóda

Örkény: Tangó

Helyszín: Örkény Színház

Időpont: 2013. március 14., 19 óra

Stawomir Mrożek: Tangó

Szereplők: Pogány Judit, Csuja Imre, Mácsai Pál, Für Anikó, Máthé Zsolt, Szandtner Anna, Debreczeny Csaba

Programcímke: „Lehet-e erőszakkal rég halott, muzeális értékeket újjáéleszteni? Hogyan lehet történelmet írni akkor, amikor azt hisszük, már minden megtörtént? Az egyetemista Artúr, mint minden ifjú, lázad.”

_____________________________

tango_kis.jpg

Van a színlap még tovább is. Azt írja, hogy „Hamlet-parafrázisában Mrożek szertelen, gyermeki humorral láttatja az európai polgári kultúra vergődését és kiúttalanságát.” Az előadást megnézvén utána kellett keresnem a „parafrázis” szó jelentésének, mert saját erőből nem tudtam összekapcsolni a látottakat a Hamlettel. Tehát a parafrázis (hirtelenjében előkapott két internetes szógyűjtemény szerint): görög eredetű szó, (i) Átfogalmazás, körülírás, részletesebb kifejtés, szabad fordítás; La Fontaine állatmeséi többnyire ókori mesék költői parafrázisai - a zenében egy ismert mű dallamainak alapján, többnyire zongorára komponált darab, pl. Liszt "Rigoletto-parafrázis"-a. Gör., a. m. "átszövegezés"; irodalom- és zenetudományi szakszó. (ii) Egy mű tartalmának saját szavakkal való elmondása, értelmezése.

Beljebb ettől sem vagyok. Számomra ugyanis a Hamlet-párhuzam abban merül ki, hogy mindkét színműben szerepel egy alak, aki valakinek a fia, és aki gyakran töpreng. A dán királyfi töprengésében és szaggató kételyeiben mélységet és magasságot vélek felfedezni, földhözragadt elmém egyre többszöri olvasásban egyre több színt és egyre gazdagabb gondolatvilágot talál, az ő története hozzám szól, értem és érzem vívódását és válságát. Ezzel szemben Artúr szánalmas figurájával kapcsolatban csak a vihart látom a biliben, és úgy gyanítom, hogy talán ha a fiatalember a három szakon egyszerre végzett egyetem helyett végre kivonszolná tornából felmentett fizikai megjelenését a való életbe, amúgy istenesen beleizzadna valami kétkezi munkába, esetleg tapasztalna valamit a külvilágból, rögvest semmivé enyésznének mardosó gondolatai. Ezen a ponton egyébként – úgy is, mint alulművelt konzervatív, és úgy is, mint a színházi misztikát befogadó individuum – egész belső világom tiltakozik a párhuzamba állítás és az összemosás ellen a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt királyfi nevében. Hogy azért ne már, hát mindennek kell határa legyen! (Na jó, nem mindennek, de a színházi terrorizmusnak mindenképpen.)

Zavarba hoz az ellentmondás: a színészek egytől egyig jót alakítanak, a rendezés áthozza a darab mondanivalóját és hangulatát, a díszlet kitűnő hátteret ad a „cselekménynek”. Magával a darabbal van konfliktusom. Belső zavarom abból is adódik, hogy idegennek érzem magam egy olyan környezetben, ahol mindenki beszél egy általam ismeretlen nyelvet. Világosan érzem, hogy filozófiai síkon tudáshiányos vagyok a mondanivaló mélységeinek megértéséhez. Továbbá a közönség javarésze önfeledten, jóízűen nevet olyan poénokon, amiket én nem is érzékelek. Ez mondjuk egy újfajta tapasztalás számomra, eddig azzal hízelegtem magamnak, hogy fogékony vagyok a finom humorra – most meg észre sem vettem. Mivel pedig ezen az estén nem értem fel a darab szintjére, és így nem is tetszett, azt fogom leírni, amit én leszűrtem belőle.

Artúr szülei amolyan szabadművész emberek, ahogyesikúgypuffan filozófiával. Mosolyogtató, kiöregedett hippik, akik harminc éve elszívtak egy füves cigit, és úgy maradtak. Amolyan hivatásos lázadók, polgárpukkasztók, nonkonformisták. Artúr – szegény pára – beleszületik ebbe a családba, majd amikor elkapja a lázadó korszak (nálunk ez olyan 13-15 évesen zajlott, ő 25, mire elér idáig), észreveszi, hogy a lázadást a szülei már elhappolták előle, és ebben a légüres térben nem tudja kiélni lázadnivalóját. Majd (társadalomkritika, vágom!) jön a „mínusz szorozva mínusszal az plusz” matematikai alapokon nyugvó filozófiai okosság: a gyermek azzal lázad a lázadás ellen, hogy vaskonzervatív lesz. No, erre mondaná kedves székely ismerősöm, hogy „felfedezte tyúkszarban a fehérséget”, de én ilyet nem mondok, mert vulgár. De azért gondolom. Isten Veled, Józan Ész!

Arra nem derül fény (vagy csak én nem értem meg) az egész darab során, miért van ennek a kölyöknek hatalma mindenki felett, de tény, hogy így van. Ha nagymamát felparancsolja a ravatalra, Pogány Judit tündéri dohogásos nyávogással felfekszik, ha rászól nagymama testvéröccsére, Csuja Imre zokszó nélkül kushad a kanapéra egy kalitkával a fején. Sajnos ezt a jelenséget logikai úton sem tudom miből levezetni, nálunk születésileg más volt a családmodell. Továbbá Kicsikének nem elég, hogy a családot terrorizálja, színre lép egy ifjú hölgy is. Hősünk egyetlen (mintegy hét másodpercig tartó) emberi villanását a lánnyal közös jelenetben láthatjuk, aztán újra bontatlan homályban keresgéli tovább a formát és a megfelelő ideát, amely leválthatná a megalkuvó és atomjaira bomló jelenvalóságot, és megjeleníthetné az ezek helyébe lépő követendő és alkalmazandó, egyedüli üdvözítő utat. És ez végig így megy, performanszokon át (happening a színházban, darab a darabban, nagyon eredeti…). Az első felvonás színtere a széthulló, szeméttel borított otthoni nappali, a második felvonás ennek szöges ellentéte: polgári szalon, normál bútorokkal, puritán dísztelenséggel, naftalinos ruhákkal a múlt századból. Arra tippelek, hogy ezek a régi értékek jelenbe-erőszakolását vannak hivatva megjeleníteni. De a második felvonásban már végleg elvesztem a soha meg nem talált fonalat, és elkalandozó figyelmem azt kutatja: vajon ha felvettek volna a Bölcsészre, akkor érteném? Ha érzelmileg nem hat rám, akkor gondolom, értenem kellene.

Edek az egyetlen, akiben felismerni vélem a hozzám hasonlót, de őt meg folyton elnyomják, a kis diktátor őt ugyanúgy ugráltatja, pedig az ő tenyere az egyetlen hely, ahonnan a pedagógiai célzatú összerázás kiröppenhetne, de nem röppen. Senki nem pofozza fel, senki nem önti le egy vödör hideg vízzel a filozófus-palántát hiszti ellen. Jó, ezek nyilván nem EU-konform megoldások, de legalább véget vetnének ennek a szellemi hátonpörgésnek… Ennél a gondolatnál egyébként megörülök, mert ha indulatot kelt bennem, akkor legalább valahol megérintett… de nem. Csak végletesen unom, és fázom, és szomjas vagyok, és szétásítottam az állkapocsfüggesztőimet.

A színmű végén van egy jó mozzanat, ami emberi és természetes – ezért nagyon feltűnő – de hamar elmúlik, senki nem foglalkozik vele, és a tomboló cselekmény háborítatlanul száguld a beteljesedés felé. Jóllehet nem értem fel az alkotás szellemi színvonalát, a befejezés annyira sablonos, hogy nagyjából már szünetben sejthető, ami beteljesedni készülend.

Irulva-pirulva ismerem be: még azt sem sikerült megfejtenem, miért kapta a darab a „Tangó” címet. (Nem, az utolsó fél perc nem ad erre kielégítő választ.) Ha ugyan nem éppen az ellenpont miatt: a tangó számomra szenvedély, erotika, feszes és sodró ritmika, fejvesztés, varázslat, érzelem és indulat… vagyis minden, ami ez a darab nem.

Konklúzió: Pogány Judit, Für Anikó, Mácsai Pál nekem továbbra is kedvenc marad (Férjnek Csuja Imre alakítása tetszik nagyon), nem hiszem, hogy létezik számukra megoldhatatlan feladat. A színészi alakítások – a darab semmilyensége ellenére – szembeötlően jók, mert pontosan arról szólnak, amiről – gondolom – a szerző akarná, hogy szóljanak. Minden figurát a kellő lárvaszerűséggel jelenítenek meg, minden gesztus eltalált és garantáltan érzelemmentes, inkább kába mint élő. Bennem a hiba, hogy nem rezonálok a darabnak sem a problémafelvetésére, sem a cselekményszövésére, sem a kínált megoldásaira. Gondolkodásom konzervatív és gyöpben ragadt: számomra a vázolt értékválság nem létezik, ború elleni gyógyszerül az Élet gyönyörűségeit szedem. Ha nem is olyan intellektuális, nekem bevált.

Ha rápendültél a blogra, figyelheted a Facebookon is:

Szólj hozzá!

Címkék: Debreczeny Csaba Mácsai Pál Csuja Imre Máthé Zsolt Szandtner Anna Für Anikó Pogány Judit


A bejegyzés trackback címe:

https://kulturszoda.blog.hu/api/trackback/id/tr435136049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.