Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ

Időpont: 2013. április 24., 19 óra 30 perc

Hangok a gyermekekért – Jótékonysági musical és operett gála

Szereplők: Janza Kata, Abodi Nagy Blanka, Egyházi Géza, Szabó P. Szilveszter, Nagy Sándor, Pirgel Dávid, Kovács Gábor, Serbán Attila, Baricz Gergő

Programcímke: Éneklés, bohókás játszódások gyermekek egészségesítéséért

_____________________________

A jótékonysági koncertek mindig különlegesek. Fokozottan így van ez, amikor beteg gyermekek is érintettek. Ez a tény emberi mivoltomban vidít, mert eszerint a lelkünk mélyén még mozdul a segítő szándék, a tevékeny jobbítás. Privát ízlésem, hogy engem a sok jótékonysági ezmegaz közül csak kevés mozgat meg, mert nem hiszek abban, hogy ha gyűjtünk ilyen-olyan gépre, meg amolyan gyógyszerterápiára, vagy drága külföldi műtétre, attól bárkinek is jobb lesz (itt most természetesen nem gondolok az akcióban anyagilag érdekelt közreműködőkre). Az viszont személyes tapasztalatom és mély meggyőződésem, hogy ami Székelyvarságon folyik, az valódi, élő gyógyítás. Igazi példa- és iránymutatás. Segítség. Remény. No, ezért vettünk mi is jegyet. (Na jó, Géza miatt is persze, de mennyivel szebben hangzik, hogy kizárólag a nemes cél vezérelt, őt meg már megnézzük, ha úgyis ott van…)

Székelyföld számomra – ha lehet – még olyanabb, mint a színház. Egyszer majd erről is írok, ha lesz merszem. Életemben az államháztartási hiánynál is élőbb valóság Csíkország gyógyító energiája. És minő véletlen – vagy mégsem? – erre a tájra szervez újra és újra gyermektábort Balla Tibor. Azért, mert tudja, hogy fontos a „hol”, „kivel”, „milyen szinten” és „milyen indíttatással”. A gála nélkül sosem hallottam volna kezdeményezéséről (www.gyogyitoenergia.hu), és bizony nagyon tanulságos dolog elolvasni a fellépők által a honlapra írt sorokat is…

Elámulító a művészek elhivatottsága. Elfoglaltak, hírnevesek, egyikük-másikuk bizony láthatóan fáradt, mégis olyan odaadással léteznek a színpadon, mintha a Carnegie és a Winter Garten összevont fesztiválján szerepelnének. Nincs szó arról, hogy ne lenne szövegtévesztés (mert van, és aranyos is és hatalmasakat nevetünk), inkább arról, hogy érezni lehet a levegőben, hogy egy célért mozdult közönség és művész, és ez fontos, ez jó, ezért érdemes nyélgázon vágtatni.

Ugyan az este a Rómeó és Júlia „Szívből szeretni” című (meglehetősen túlrágott és sokat énekelt) dalával kezdődik, ellesek pár mozdulatot és arcban gazdagságot (© by Janza Kata, kb. 2011, Érd), ami miatt most valahogy tetszik is. És észreveszem, hogy meglepetés-szereplő is van: Pirgel Dávid, akit eddig többször láttam hosszú ezüstfehér parókában, mint anélkül (vagy ha nem ezüst paróka, akkor tollas izébigyusz a Szentivánéjiben), pedig extrák nélkül is jól énekel, és még milyen jól mozog! Kicsit ugyan necces a szitu, amikor Szabó P. Szilveszterrel énekli az Útvesztőt, ebből a dalból két sor biztos van, amikor kificamítom Férj három ujját, de sikerül: nem röhintek fel hangosan (legalább a körülöttem ülőket nem zavarom).

Amikor Egyházi Géza megjelenik talpig öltönyben (hatásilag az öltöny az ő esetében szmokingnak minősül), meglepetten veszem észre, hogy szemüveg van rajta. Viszont elég gyorsan belekezd a Katedrális éneklésébe ahhoz, hogy ilyen apróságra ne figyeljek, sőt, még a saját szemüvegem, kontaktlencsém, másegyebem is elfelejtsem. Hiába, az ő hangja bennem mindig megindít, előhoz, kifacsar, eláraszt… Van olyan, hogy audio-drog? És ha ez még kevés lenne: a humorára is pendülök. Keveset énekel (a kilenc fellépő hátránya), ezeket a perceket a lehető legteljesebben igyekszem átélni.

Janza Kata mindig szenzációs. Ezen az estén korrektség-díjat is osztok neki azért, ahogy Abodi Nagy Blankát beharangozza. Először hallom az Udvarhelyről származó énekesnőt: méltó a dicsérő felkonfra, simogató, lágy hangja van és láthatóan tudja, mit kezdjen vele.
Kovács Gábort ugyan másodszor látjuk színpadon, de még mindig nyomdahibának érzem, hogy ez a fiú informatikus… nagy lehetőségek lesznek a hangjában (mindamellett, hogy szerintem az Éj zenéje még nem érett teljessé benne).

Kivonatos emlékezésemben nyomot hagyott Janza Kata és Pirgel Dávid kettőse, merthogy a Mozart! című musicalből énekeltek egy olyan dalt, amely alapvetően egyáltalán nem duett, viszont ez az interpretáció mérföldekkel tovább tetszik, mint az eredeti (pedig ez nagy szó!).

Ha nem érezném tiszteletlenségnek, azt mondanám, Szabó P. Szilveszter biztosan majszolt valami pezsdítőt előadás előtt. Kimerültséget látok arcán, nagyon fáradt a tekintete, mégis úgy odateszi magát, hogy ha ő lenne a magyar válogatott, önmagával focizna a döntőben. A második rész elején van egy apró és lényegtelen technikai malőr, amit úgy old meg, hogy utána még percekig nevetek. („Van egy másik dal esetleg?”) És amikor a hangpulttal meglesz a közös nevező (igaz, ez sem tökéletes), olyan Heródes-dalt énekel, hogy a hangulattól összekócolódik a hajunk.

Géza énekel még Himnuszt, felemeli a szíveket, minden csupa magaszt, majd (éljen a kontraszt!) Nagy Sándor+Egyházi Géza+Kovács Gábor újraértelmezi a Magna Cum Laude Pálinka dalát. Először nem hiszek a szememnek (ilyen állat nincs is!), de hamar elsodródom, olyan bitang jók, egyszerre tapsolok, kacagok, ülve táncolok… parádés.

Némi privát vonatkozás: néhány éve Szilveszter éjjelén zártkörű bulit tartottunk otthon. Meghitten megvacsoráztunk az adventi koszorú fényénél, majd ereszdelahajam. Valamikor közben kigyulladt a koszorú, iszonyú penetra, majdnem leég a konyha, ám szerencsére idejében eloltjuk a gyulladozót, gyógyírként gyorsan székely szilva (nőiesre, hatvan fokosra hígítva), vissza a buliszobába… és mit mond Janza Kata a YouTube lejátszási listából pont mikor belépünk a helyiségbe? „Tűzről pattant barna lányok…” no, ekkor lefeküdtünk a földre (és csaknem szétszóródtunk, mint akik felrobbantak) és fetrengve röhögtünk fertály órát. Ez a dal azóta stigmaként kísér minket: sosem tudjuk orbitális görcsökbenröhögés nélkül hallgatni. Ma este sem sikerül, és csak remélni tudom, hogy működött a havaria-forgatókönyv: minél mélyebbre hajolni az ölünkbe, és minél visszafogottabban vinnyogni. Az operett-blokk ettől a vis maiortól eltekintve csodás volt. (Persze, Géza és Kató, hát milyen legyen?!)

A befejező részben megjelenik a Csillaghajú Juhász, az Azért vannak a jó barátok (kezdem hinni, hogy ez valami kötelező elem ilyenkor), és sajnos (túl hamar) véget is ér a koncert.

Mosolyogva szállingózunk kifelé, jó érzésekkel sétálunk az autó felé. Köszönjük a szervezőknek a 2in1 élményt, nagyon szeretünk nemes cél érdekében szórakozni.

(A képek forrása: www.okoturizmus.ro)

Ha rápendültél a blogra, figyelheted a Facebookon is: